Stand up comedy
De mindegy is. Ugyanígy történhetett, vagy történik és fog történni minden esztendőben – valószínűleg. Én most látom először.
Mi az, ami feltűnik? Egy bennem született felkiáltás fogalmazza meg: beoltották ezeket eredetiség ellen? Ugyanis minden egyes mozzanat másolás. Százezerhatszárnyolcvanötször láthattunk ilyen jeleneteket.
Nem is kívánok többet időzni a jelenségnél.
Egy másik felkiáltás fogalmazza meg, hogy mit kellene tenni a másolatok-másolatának-a másolata ellen: miért nem szerepel soha a vidéki élet, vidéki ember a m. televízióban? Most nem olyanokra gondolok, mint akik már hasonultak, és kiköpöttebb kiköpöttek a látott "alkotók" között. Hanem, akik első pillantásra nem „olyanok”... hanem „akik”…
Nem kívánok hivatkozni igazolásul Heidegger A műalkotás eredete című művének egyes megállapításaira. Minek? Első pillantásra megállapíthatja bárki a fentieket, amik flagráns ellentétben állnak az eredeti alkotások mibenlétét megfogalmazó heideggeri gondolatokkal. Illetve minden olyan gondolattal, amelyek Arisztotelész vagy még korábbi, illetve későbbi gondolkodók műveiben leírattak.
- Nincsenek hozzászólások.