Orbán Károly
író-színész
https://drive.google.com/file/d/1GDotkFeiU5UxYebWGx9JN01cyJdzt6Eb/view
Halottak Napján kimegyünk a feleségemmel a közelben fekvő pici temetőbe, és gyertyákat gyújtunk elhunyt szeretteinknek. Ő édesapját, testvéreit és anyját gyászolja, amikor meggyújtjuk az apró lángokat. Én elsősorban Édesanyámat. Szülőfalum, a Brassó megyei Apáca temetőjében alussza örök álmát. Finom mosolya mögött meg nem érdemelt szenvedések, bántások húzódtak meg. Vele együtt gyászolom Apámat, aki egy nagyon távoli helyen, a román tengerpart közelében, névtelen sírban fekszik. Egy májusi éjszakán jöttek érte, és vitték oda, ahol három hónap után véget vetett az ugyancsak meg nem érdemelt büntetések sorának, özvegyen hagyva harmincnégyéves Feleségét, árván három fiúgyermekét. Ő negyvenkétéves volt, amikor a kötelet a saját nyakába akasztotta a rabtábor szabóműhelyében.
Nyugodjatok békében kedves szüleim. Szeretettel gondolok Rátok. Öttagú családotokból már csak én vagyok élő. István bátyám és Csaba öcsém már Veletek van. Én várom csak, hogy csatlakozzam hozzátok. Béke poraitokra!
Megjelent műveim - Börtönvilág (riportok a "Gyűjtőből" - Korona Kiadó, Budapest, 1999;), Erdős Irma (megbízott szerkesztőként, emlékkönyv - Prisma Kiadó, Marosvásárhely, 2003), Lázálom (regény - novum Verlag, Sopron, 2008), Egy szerelmi házasság viszontagságai avagy két pisztoly a kútban (regény - united p.c., Neckenmarkt/Ausztria, 2014), Böszád Márky gyilkosságai (ponyvaregény több tételben - Napkút Kiadó, Budapest, 2018) és több irodalmi lapban megjelent novellám, rengeteg interjúm és egyéb cikkem alapján írónak tartom magam, bár alapképzettségem szerint színész vagyok. 1964-ben nyertem egyetemi diplomát a marosvásárhelyi "Szentgyörgyi István" Színművészeti Intézetben. Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön és Budapesten gyakoroltam e szép hivatást, de csak az 1972-1983 közötti sepsiszentgyörgyi éveket tekintem igazi színpadművészeti éveknek. Itteni sok-sok színpadi munkám alapján a kritikusok elkényeztettek. Tíz éven át csak jót írtak rólam. A székelyföldi közönségre ma is meghatódva gondolok. Bár a MAGYAR SZÍNHÁZMŰVÉSZETI LEXIKON (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994) rólam szóló szócikke szerint is "kiváló karakterszínész" voltam, már Budapestre költözésem előtt is egyre többet írtam. Ott győzött végképp fölöttem a tízéves koromtól nyugtalanító "grafománia", és elhagytam a színház világát.
Előbb csak újságíró lettem. Odáig vittem, hogy 1990-ben tagjai közé vett a MÚOSZ. A szépirodalomra nyugdíjaztatásomig kellett várnom, ezért műveim polca a koromhoz képest eléggé szegényes. Mégis felszólított Szőcs Géza - 2022-ben elhalt kiváló költő, író és művelődés-szervező, nem utolsó sorban a ceausescui diktatúra leghatékonyabb bírálója -, hogy adjam be a kérésemet, és legyek az általa vezetett irodalmi társaság tagja, így 2018-tól azzal hivalkodhatom, hogy a Magyar PEN Club rendes tagja vagyok. (Egyéb elismerések és méltatások híján fölötte magas méltóságnak tartom.)
Első regényemhez, a Lázálomhoz, Szőcs István kolozsvári szerkesztő-kritikus írt fülszöveget. Csak az utolsó passzust idézem belőle: "Néha olyan ez a regény, mint a birsalma: torokszaggató; máskor meg, mint egy-egy szem véletlenül talált szamóca: fölvillanyozza az ínyen keresztül a kedélyünket is." Még egy gondolat belőle: "Remélhetőleg Orbán Károly írása segít eloszlatni a sokunkban még kavargó homályt: hogy is volt az egész?"
